top of page
Keresés
Kántor Szilvia

Újabb táncházi évad zárult a Csűrdöngölőben

Frissítve: aug. 24.

„Rúgjuk ki az oldalát! – Táncház a Csűrdöngölőben” címmel ismét táncház sorozatot valósított meg a Csűrdöngölő Kulturális Egyesület a 2023-24-es évadban, a Csoóri Sándor Alap támogatásával.

Civil szervezetünk a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan élőzenés táncházak szervezésével járult hozzá a magyar néptánc hagyományok éltetéséhez. Az eseménysorozat megvalósítására egyesületünk az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által kiírt „Táncházak szakmai támogatása, programjainak megvalósítása, a közösségek megerősítése” felhívásra benyújtott pályázaton 500,000 forint támogatást nyert. A táncházak helyszíne ismét a Csűrdöngölő Alkotó és Rendezvényház pajtája volt. A táncházakkal sikeresen szólítottuk meg a helyi és környékbeli, néptáncra nyitott lakosságot. Nagy örömünkre a résztvevők közt minden korosztályt üdvözölhettünk: szívesen tanultak új tánclépéseket a gyermekek, ropták a különféle táncrendeket fiatalok és idősebbek is.



Az egykori szokások szerint a táncházakat mi is kiemelkedő ünnepi alkalmakhoz kötöttük. Így a táncházi élményt kereső közönségünk részt vehetett a 2023. októberi Szüreti Mulatság Táncházában, ahol a nagyváradi Soroglya Zenekar előadásában széki, balázstelki, bonchidai, sóvidéki, körösfői és szatmári dallamokat hallhattunk. Lendületes muzsikájára tanulhattunk széki táncokat. Az eseményen Szüreti Népdalkör Találkozó is zajlott, amelyen a házigazda szerepet a Csűrdöngölő Dalárda töltötte be. A népdalkör találkozón Szendrei Ferenc, Tura Város Polgármestere is tiszteletét tette.

2024 tavaszát két táncházi alkalommal is ünnepeltük. Április 15-ei Taposóbálon – amely a pajta 9. születésnapja is volt egyben - a Laposa Julcsi Band járt nálunk. Zala megyei muzsikával és népdalokkal tartottak tavaszi táncházat. A rendezvényen a törökségi időkből felgyűjtött népmeséket hallhattunk Zámborszky Eszter mesemondótól és Pintér Zsolttól, az egyesület mesemondó elnökétől. Népviseleti bemutatót tartottak Czerovszki Antal és Czerovszki Sarolta viseletkészítő-mesemondó házaspár, emellett hagyományos kézműves foglalkozást tartott a Csíki Család Kézműves Műhelye.

2024. május 11-én tartottuk a Turán innen, Turán túl Mesenapot, amelynek Táncházában a Sugalló Zenekar muzsikált a moldvai zenét kedvelő látogatók örömére. A közös zenélésbe bekapcsolódtak a Csűrdöngölő Furulya Kör növendékei, akik évek óta Uhrin Klára népzene oktatótól tanulnak furulyázni. A moldvai táncházat Nagy Imre táncoktató vezette. A táncház szüneteiben népmesét mondtak az egyesület mesemondói, a gyermek pedig örömmel vették birtokba a népi játékokat, amíg szüleik a kézműves vásár portékái közt válogattak.


Köszönjük a Csoóri Sándor Alap és az Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő hozzájárulását a táncházaink megvalósításához.


Fotóink a 2023. évi Szüreti Táncházban készültek.

Fotók: Morvai Szilárd #morvaifoto és Kántor Szilvia



7 megtekintés0 hozzászólás

Comments


bottom of page